Isten hozott az Éjszaka Háza Évkönyvében! Itt még többet megtudhatsz az ebbe az iskolába járó vámpírokról és a szerzőkről, akik megalkották ezt a fantasztikus világot.

P. C. Cast díjnyertes írónő, aki korábban paranormális románcokat és fantasy regényeket is írt. Az Éjszaka Háza sorozatot lányával Kristin Casttal közösen írják. P. C. egy középiskolában tanítja a jövő lelkes ifjúságát, ezért amikor az ügynöke, Meredith Bernstein előállt egy vámpírinternátusban játszódó regény ötletével, rögtön egy középiskola jelent meg lelki szemei előtt. Ehhez jöttek a biológus édesapjától kapott természettudományos alapok, és már meg is születtek az Éjszaka Házának vámpírjai. P.C. Tulsában él Scottie nevű kutyájával és szörnyű macskájával, Foltos Praclival.

Kristin Cast kizárólag azért jár iskolába, mert imád tanulni és él-hal az előadásokért. Na jó, ez nem teljesen igaz. Miss Cast jelenleg a University of Tulsa hallgatója kommunikáció szakon. Több díjat is nyert már a verseivel, és rendszeresen jelentek meg cikkei középiskola újságjában, amelynek szerkesztője is volt. Miss Cast szeretne olyan híres lenni, hogy egyszer szentélyeket és/vagy szökőkutakat nevezzenek el róla.

Erin Bates és az “ikertestvére”, Shaunee Cole szobatársnők az Éjszaka Házában. Shaunee-hoz hasonlóan őt is érdekli a divat és a pasizás.
Topmodell leszek!, Kés alatt
Az X-Men első két része (a többi nem); a régi Superman epizódok Christopher Reeve-vel; és természetesen a 300
Zero 7, Jay-Z, The Eagles
Shaunee Cole
Tyrese Gibson

Shaunee Cole Erin „ikertestvére” és szobatársnője. Mindig naprakész a legújabb divatból és az Éjszaka Házának legfrissebb pletykáiból.
Hősök, Kés alatt, Topmodell leszek!
Az X-Men első két része (a harmadik egy rakás sz@r); az összes Pókember; és természetesen a 300
Nina Simone, Sting, Corinne Bailey Rae
Erin Bates
Josh Hartnett

Stevie Rae Johnson Zoey szobatársnője az Éjszaka Házában. Kedvenc viselete a farmer és a western-csizma.
NASCAR közvetítések; Hannah Montana
Acélmagnóliák; A kívülállók; a Harry Potter filmek
Kenny Chesney, Dixie Chicks, Carrie Underwood
Zoey Redbird
Rupert Grint

Aphrodité a Sötétség Lányainak korábbi vezetője, akitől Zoey érkezése előtt az összes vámpírjelölt tartott. Zoey-val először ellenségek voltak, később azonban szövetségesekké váltak…
Szex és New York
Minden filmet szeretek, amiben van legalább egy igazán dögös pasi, és nem túl erőszakos, mert attól hányingerem van, és az nem túl vonzó.
Natasha Bedingfield, Justin Timberlake, Fergie
Mi ez? Beugratós kérdés? Nincs szükségem barátokra.
Michael Rosenbaum – de igazából Lex Luthor az álmom

Heath Luck Zoey Redbird se veled, se nélküled pasija már általános iskola harmadik osztály óta (Zoey akkor másodikos volt). Zoey megpróbált vele szakítani, amikor bevonult az Éjszaka Házába, Heath azonban azóta is jelen van az életében. Heath a Broken Arrow középiskola futballcsapatának irányítója.
Futballközvetítések; sporthírek
Miami Vice; Terminátor és minden, amit Zoey szeret!
Szeretem a rapet, de lányok jelenlétében inkább countryt hallgatok, mert úriember vagyok.
Zo!
Jessica Alba

Stevie Rae után Damien Zoey legjobb barátja. Szeret választékosan beszélni (és olyan szavakat használni, amiket az Ikrek nem értenek). Kedves, figyelmes és igazi éltanuló.
Történelmi ismeretterjesztő filmek
Természetesen a fantasztikus 300, illetve minden olyan film, amiben Doris Day vagy Rock Hudson játszik.
Filmzenék, különösen a High School Musical, a West Side Story és a Moulin Rouge zenéje, illetve John Mayer és a The Rocket Summer.
Minden barátomat egyformán szeretem.
Jake Gyllenhaal

Erik Night mindenki szerint az Éjszaka Házának legjobb pasija és egyben Zoey barátja. Tehetséges színész, több díjat is nyert drámaversenyeken.
Hősök, Dr. House
Az eredeti Star Wars, a 300 és a Félévente randevú Cary Granttel
Szeretem a jazzt, a new age stílust és a klasszikus rockzenét.
Cole Clifton és T.J. Hawkins
Nicole Kidman

Zoey Redbird az Éjszaka Házának egyik különleges vámpírjelöltje. Nem csak a Sötétség Lányainak vezetője, de Nüx kegyeltje is, aki megajándékozta azzal a képességgel, hogy kapcsolatot tud teremteni mind az öt elemmel. Nagyon közel állnak egymáshoz Redbird nagymamájával (és egyformán utálják Zoey anyjának új férjét, a mostohabarom John Heffert).
Minden, ami az MTV-n megy; Topmodell leszek!
Az operaház fantomja; Némó nyomában; Szerelmünk lapjai
Paramore; Justin Timberlake; Three Days Grace
Stevie Rae Johnson
Christian Bale

James Starkot, aki jobban szereti, ha csak Starknak szólítják, a chicagói Éjszaka Házából helyezték át Tulsába. Hatodéves és a legjobb íjász a vámpírok között (vagyis az egész világon). Nem sokat tudni róla, amikor csatlakozik az Éjszaka Házához, csak annyit, hogy jóképű, tehetséges és szinte azonnal egymásra találnak Zoey-val.
Nem nagyon néz tévét, ha nagy ritkán mégis, akkor a CSI: A helyszínelők vagy az Esküdt ellenségek epizódjait kedveli.
Christian Bale Batman-filmjei, a Pokolfajzat, és legnagyobb kedvence a Sin City.
Three Days Grace, Goo Goo Dolls és Bruce Springsteen
Hercegnő, a sárga labrador
Jessica Biel

Jack Twist Damien barátja és szerelme illetve Zoey bandájának technikai zsenije. Beköltözése után Erik szobatársa lett.
Reno 911; Family Guy; The Universe
A Gyűrűk Ura; A sötétség 30 napja; és a Harry Potter-filmek
Cat Power; Julie London; és az Egy gésa emlékiratai filmzenéje
Damien!
Josh Hartnett

Az oldal üzemeltetője a Kelly Kiadó Minden jog fenntartva!
bluedesign